Autólízing vonal:
+36 70 439 0690
H-P-ig,
9-17h-ig

Milyen autóhitelt kaphatok autóvásárláshoz?

A piaci trendek változásait megvizsgálva azt mondhatjuk, hogy az elmúlt 10-15 évben alapjaiban változott meg az autóhitelezés Magyarországon.

  • Megszűnt az autóhitel
  • A devizahitelek máig kísértenek
  • Lényegesen visszaesett a hitelezés
  • Előre tört az autólízing
  • Megjelentek a személyi kölcsönök
  • Kettészakadt az autópiac
  • Az átlagemberek inkább készpénzért vesznek olcsó autót
  • A vállalkozók és a jól keresők pedig drága autókat lízingelnek

Az autóhitel lényegében megszűnt Magyarországon

Autóhitel néven ma már mindenki személyi kölcsönt vagy autólízing konstrukciót kínál. 

2014-ig, a klasszikus autóhitelek idejében már a vásárláskor az ügyfél lehetett az autó tulajdonosa, az autó mégis fedezetet nyújtott a hitelhez. A kettő együtt ma már nem megy.

Autóhitelként ma vagy választhatunk egy személyi kölcsönt, ahol az autó azonnal és tehermentesen a miénk lehet, azonban itt az autó már nem lehet a hitel fedezete. Emiatt pedig csak lényegesen kisebb ügyfélkör számára elérhető. Vagy választhatjuk a sokkal szélesebb ügyfélkör számára megoldást jelentő autólízinget. Itt a bank veszi meg az autót és ő lesz annak tulajdonosa a futamidő alatt. Így pedig az ügyfél jövedelmén kívül az autó is fedezet lesz az ügyletben. Az ügyfél a forgalmi engedélyben mint üzembentartó fog szerepelni, a teljes tartozás kifizetése után pedig automatikusan ő lesz az autó tulajdonosa.

2014 előtt az autóhitel szerződések mellett egy opciós vételi jogról szóló szerződést is aláírt az ügyfél a banknak. Ez arról szólt, hogy nemfizetés esetén a bank a hitelszerződés felmondásakor egy egyoldalú vételi szándéknyilatkozattal megszerezhette az autó tulajdonjogát. Ez az opciós vételi jog biztosított tehát lehetőséget a banknak, hogy az autó értékesítéséből befolyó vételárból rendezni tudja az ügyfél tartozását.

Az opciós vételi jog intézményét 2014-óta már nem lehet fedezetként alkalmazni. Ezért az autófinanszírozók akkor egységesen megszűntették az autófedezetes hitel konstrukcióikat és átvette helyét az autólízing.

A devizahitelek hatásai máig kísértenek

Sokaknak a hitel szó még ma is egyet jelent a megtöbbszöröződött tartozásokkal, az elszállt törlesztőrészletekkel, a bankok által visszavett autókkal, ingatlanokkal.

Néhányan még a biztonságos, Forint alapú, fix kamatozású konstrukcióktól is rettegnek. Pedig ezek nem csak hogy elszállni nem képesek, de még csak változni sem. Fontos tudni, hogy itt a futamidő és a törlesztőrészlet is rögzített. Vagyis, ha időben fizetjük a részleteket, akkor egy ilyen finanszírozás az eredetileg vállalt törlesztőrészleteken felül semmilyen extra költséggel sem járhat.

Átalakult és szinte két részre szakadt az autópiac

Talán részben a devizahitelek következménye, hogy az emberek jó része nem mer hitelt felvenni és inkább készpénzért vesz autót. Egyik részük főként az öregebb autókat keresi. Nagyjából az 500.000 és 1.500.000 Ft közötti ártartományban válogatnak, amit hitel nélkül, készpénzért tudnak megvenni.

Másik részük pedig már jellemzően az 5-10 millió értékű autókban gondolkodik, hiszen az új és a használt autók árai is jelentősen megnövekedtek. Egy fiatalabb, jobban felszerelt autó még 3-5 éves kora körül sem nagyon áll meg 5 millió Forint alatt, az új autók árai pedig erősen 10 millió fölött kezdődnek. Ebben az ártartományban főként a vállalkozók, illetve az átlagosnál magasabb jövedelmű alkalmazottak veszik igénybe az autólízinget.

Az autóvásárlás finanszírozását általában négy féle módon tudjuk megközelíteni.

  • Készpénzes vásárlás
  • Családi vagy baráti segítség
  • Személyi kölcsönből
  • Autólízing segítségével

Készpénzes autóvásárlás

Itt a legegyszerűbb a képlet. Ha zsebemben a vételár, akkor megnézem meddig ér a takaró és némi ráhagyással (átvizsgálás, átírás, biztosítás, vezérműszíj csere, egyéb javítások, stb…) választok egy autót. Az autópiac jelenlegi számai alapján azt mondhatjuk, hogy ma az autókat 90-95%-ban készpénzért vásárolják meg a vevők. Ilyenkor csak 3+1 dologra kell nagyon odafigyelni:

  1. Az autó állapota és előélete /használtautó vásárlásakor tekintsük kötelezőnek az átvizsgálást/
  2. Kitöltentlen adásvételivel és eredetvizsga nélkül ne vegyünk autót /akár az autó teljes vételárát is elbukhatjuk/
  3. Az autó legyen alkalmas a céljainkra és ne vállaljuk túl magunkat

+ 1. Vállalkozóknak érdemes ellenőrizni, hogy nem járnának-e jobban egy lízingelt cégautóval

Családi vagy baráti kölcsön

Bizony, ez még ma is egy igen népszerű megoldás. Itt általában nincs kamat és rugalmasabb lehet a visszafizetés is. Igaz, mindig kapcsolódik hozzá egy tartozom Neked érzés és a legtöbb családban bizony nagyon kényes téma lehet ez. Így sokszor még ha van is rá lehetőség, akkor is néhányan inkább a banktól kérnek kölcsön és szívesebben fizetnek kamatot, minthogy lekötelezetté váljanak.

Személyi kölcsön, mint autóhitel

Az elmúlt 15 évben szinte megfeleződtek a legolcsóbb személyi kölcsönök kamatai. Ma akár 10-os THM mellett is elérhetőek lehetnek ezek a hiteltermékek. Ráadásul két előnyük is lehet egy autólízinggel szemben. Egyrészt, az autó akár teljes vételárát is a vásárlásra fordíthatjuk, tehát gyakorlatilag nincs szükség önerőre. Másrészt, az autó nem fedezete a hitelnek, így azt bármikor eladhatjuk vagy lecserélhetjük. Ezek azonban csak keveseknek jelentenek valódi előnyt.

Egyrészt tudni érdemes, hogy önerő nélkül jellemzően akkor vesz valaki autót, ha egy fillérje sincs. Egy mai használt autónál azonban szinte bármikor szembe találhatjuk magunkat egy fél millió forintos javítással, pláne egy ismeretlen, most vásárolt autó esetében. Ilyenkor vajon mit teszünk, ha már eleve hitelből, önerő nélkül vettük meg?

Másrészt, a személyi hitel legnagyobb hátránya az, ami az előnye is, hogy nincs mögötte ott az autó, mint fedezet. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a bankok sokkal szigorúbban bírálják el a hitelkérelmeket, mint egy autólízing esetében. Egy régóta azonos munkahelyen dolgozó, magas fizetéssel rendelkező alkalmazott valóban képes lehet akár több millió forinthoz is hozzájutni. De akinek esetleg már van valamilyen más hitele, rövidebb a munkaviszonya, csak minimálbérre van bejelentve vagy épp vállalkozó, az a legtöbb esetben esélytelen egy személyi hitel felvételére.

Autólízing autóvásárláshoz

Az autólízing akkor is megoldást nyújthat, amikor egy személyi kölcsön már nem segít. Itt is kötelező persze a bankoknak az ügyfél hitelképességének vizsgálata. Fő szabály szerint, az igazolható nettó jövedelem felénél nem lehet több az ügyfél összes havi törlesztőrészlete. Jó hitelképességű ügyfelek és normál kockázatú autó esetében 20% önerőtől lehet autót lízingelni. Ha azonban csak minimálbért tudunk igazolni, vagy egy 10 millió forintos 5-ös BMW-t néztünk ki magunknak, akkor azért érdemes inkább a 30%-os önerőben gondolkodni.

Autólízing esetében a bank veszi meg az eladótól az autót abból a célból, hogy azt nekünk lízingbe adja. Mi az önerőt fogjuk kifizetni az eladó felé, a vételár többi részét a bank rendezi az eladóval. A finanszírozott összeget pedig kamatokkal együtt fizethetjük vissza, legfeljebb 84 hónap alatt. Amikor a teljes hitelösszeget visszafizetjük, akkor automatikusan megszerezzük az autó tulajdonjogát is. A futamidő alatt a bank az autó tulajdonosa, mi üzembentartóként kerülünk be a forgalmi engedélybe. Az autót ugyanúgy használhatjuk és üzemeltethetjük, mintha az a sajátunk volna.

További tudástár cikkek

  • Ki vehet fel autóhitelt?

    A bankok hitelt akarnak adni Ügyfeleink célja, hogy megtalálják azt a biztonságos, kiszámítható és a lehető legkevesebb kamattal visszafizethető autóhitelt, amivel a kiszemelt autójukat 1-2 nap alatt megvásárolhatják. Elöljáróban azt érdemes látni, hogy a bankok legfőbb bevétele a hitelkamatokból származik. Egészséges körülmények között tehát elsődleges céljuk, hogy minél nagyobb összegű… Magánszemély, cég, EV hitelképessége >>>

  • Milyen autót lehet lízingelni?

    Lízingelhető autó kiválasztása Segítségünkkel bármilyen 15 évnél fiatalabb, használt autót megvásárolhat részletre, amit magyarországi eladó kínál. Vagyis, Önnek nem egy nálunk lévő szűk autókészletből kell autót választania magának, hanem bármelyik itthon kínált új vagy használt autót megveheti. Lehet az eladó autó egy autókereskedésben, de az autót megveheti akkor is, ha… Lízingelhető autók >>>

  • Mi szükséges az autólízing folyósításához?

    A pozitív hitelbírálat után a folyósításnak négy feltétele van: a szerződéskötés, az eredetiségvizsgálat elvégeztetése, a gépjármű átírása, és az Azonossági Nyilatkozat megléte. A hitelbírálatnak még nem, de a folyósításnak minden magyar lízingcégnél 2014 óta feltétele, hogy az ügyfél a Hitelbiztosítéki Nyilvántartási Rendszerben rendelkezzen érvényes regisztrációval. Törvényi előírás ugyanis,… Folyósítás feltételei >>>

  • Mi az a JTM?

    A JTM a Jövedelemarányos Törlesztőrészlet Mutató rövidítése. Lényege, hogy természetes személy ügyfelek esetében, az igazolt havi nettó jövedelem legfeljebb 50%-a fordítható hiteltörlesztésre, 600.000 Ft-os jövedelemtől pedig annak 60%-a. Vagyis, ha van egy 40.000 Ft-os lakáshitelem és most szeretnék felvenni egy 50.000 Ft-os autóhitelt is, akkor az összes törlesztőrészletem így 90.000… JTM részletszabályai >>>